2014-02-11

Fafelmérés - előzetes eredmények

Az óvoda kertje
Az óvoda kertje

A február 5-i fafelmérés óriási élményt jelentett minden résztvevőnek! Pontos eredményekkel hamarosan jelentkezünk, addig is egy kis élménybeszámoló.

A csípős, gyönyörű napfényes reggelen izgatottan gyülekeztünk a bejárat előtt, de hamarosan kiderült, hogy az óvodaépületen keresztül közelítjük meg a kertet. Így lehetőségünk volt bekukkantani a belső terekbe is, erre nem is számítottunk! Bár pontos felmérést ott nem végezhettünk, így is azonnal beindult a fantáziánk.

Amíg Visnyovszki András, a Védegylet képviseletében a munka dandárját végezte, nekünk volt időnk körülnézni. A kert egyszerűen csodálatos! Egy-két elhagyott játék, az üres mászókák odavetítették a múltat, amikor még a gyerekek kacagása töltötte be a teret, és egyben láttuk az izgalmas jövőt is. A fák ugyan most csupaszok, de lelki szemeink előtt láttuk a zöldellő lombokat, hallgattuk a madarak csivitelését. A helyszín egy videót is ihletett, fogadjátok szeretettel, és reméljük, hogy hamarosan egy olyan videóval jelentkezhetünk, ahol már nem a terveinkről, hanem a megvalósult eredményekről beszélünk.

Köszönjük a Védegyletnek és az Önkormányzatnak, hogy lehetővé tették nekünk ezt a nagyszerű élményt!

Ha biztosan nem szeretnél lemaradni híreinkről, iratkozz fel hírlevelünkre itt!

 

Megosztás

share on facebook share on linkedin share on pinterest share on youtube share on twitter share on tumblr share on soceity6

Média

A Tutaj projekt álma Kocsis Csaba, Haraszti Éva