Az offshore hátterű cégnek értékesített egykori óvodával kapcsolatban kért ki közérdekű adatot a XIII. kerülettől egy civil, de igénylésének teljesítését az önkormányzat megtagadta. Jogászaink megírták a keresetlevelét, a bíróság pedig helyet adott annak, vagyis Angyalföldnek – hacsak nem fellebbez – heteken belül ki kell adnia az adatigénylő által kikért előszerződést.

Március közepén írtunk arról, hogy egy – korábbi ingatlanügyekből már jól ismert – offshore hátterű cégnek adta el a Pannónia utcai egykori óvodát a XIII. kerület. Illetve cikkünk megjelenése idején az adásvételit még nem, csupán egy előszerződést kötött az önkormányzat és az ingatlant megvásárolni szándékozó Korall-Invest 2006 Kft.

A XIII. kerületi önkormányzat 2011-ben még fel akarta újítani a 200 férőhelyes Pannónia utcai óvodát, ám 2012-ben mégis inkább bezárta, majd 2014 telén eladta egy korábbi ingatlanügyben már feltűnt offshore céghez köthető vállalkozásnak. 2014 tavaszán viszont az önkormányzat a növekvő igényekre hivatkozva bejelentette, hogy 300 férőhellyel bővítenie kell a kerület óvodai kapacitását, mégpedig a Pannónia utcai óvoda felújítására kalkulált összeg duplájáért.

További részletek:

http://atlatszo.hu/2015/03/12/offshore-hatteru-cegnek-adta-el-az-egykori-ovodat-a-xiii-kerulet/

Március 27-én, péntek délután öt órakor kezdődött volna a XIII. kerületi Pannónia utcában a tüntetés az itteni óvoda ügyében. A 2012 óta üresen álló óvoda telkének eladása miatt hónapok óta tiltakoznak civilek, az ellenzők szerint szükség lenne az óvodai férőhelyekre, és az itteni fákat is féltik.

A Facebookon „Nem hagyjuk, hogy már a négyévesek is szívjanak a mutyijaitok miatt!” címmel hirdette meg a tüntetést az Összefogás a Pannónia u. óvoda hasznosítására nevű csoport. Csütörtök délutánig körülbelül száz ember jelezte, hogy elmenne. A Facebook-eseményt március 7-én hozták létre, vagyis a tüntetést már hetek óta szervezik.

További részletek:

http://index.hu/belfold/2015/03/26/ovis_programokkal_utkozik_az_ovis_tuntetes/

%2015. %000 %27. %AM %00:%jan.

Index: Egy csomó átvert gyerek és szülő

Írta:

A Meséskert óvodásai szempontjából mindegy ki miatt, de az idei év után jövőre is egy iskolában lesznek elhelyezve, megfelelő udvar és tornaterem nélkül. A szülők neheztelnek, mert ha időben elismerik nekik, hogy az eredeti terv nem tartható, akkor más helyet kerestek volna gyerekeiknek.

 

Forrás: Index.hu
Szerző: Nyilas Gergely

Újlipótvárosban a civilek tiltakozása ellenére elárverezik a két éve bezárt Pannónia utcai óvodát, pedig a férőhelyekre szükség lenne, hiszen az önkormányzat máshol új óvoda építését tervezi. A helyiek szerint az eladás azért is hiba, mert ezzel az utolsó, még önkormányzati tulajdonban lévő közparkot is elveszik. Két éve kezdtek tiltakozni, de a szocialista önkormányzat meg se hallja őket.

Villámgyorsan kiírták a Pannónia utcai óvoda árverését, melyet november 13-án szavazott meg a XIII. kerületi szocialista vezetésű önkormányzat. Az óvoda 2012 óta üresen áll, 2006-ban volt utoljára saját óvodai csoportja, a végleges leállásig olyan gyerekeket fogadott be időszakosan az épület, akiknek az óvodáit épp felújították.

%2014. %041 %21. %AM %01:%nov.

TV2/Tények: Tiltakoznak az óvoda miatt

Írta:

Elárverezik az egyik XIII. kerületi óvodát. 600 millió forint a kikiáltási ára. Civilek, lakosok, szülők és több párt is felháborodott a szocialista önkormányzat döntésén. Szerintük az óvodát fel kellene újítani vagy a hozzá tartozó ősfás parkot közparkká alakítani. A kerületben ugyanis alig van zöldfelület.- a TV2 Tények videója.

%2014. %041 %14. %AM %01:%nov.

Népszabadság: Óvoda bármi áron eladó!

Írta:

Árverésre bocsátotta a civilek tiltakozása ellenére a XIII. kerületi önkormányzat tegnap a 2012 óta üresen álló Pannónia utcai önkormányzati óvodát és a hozzá tartozó telket.

A helyiek egy része úgy látta, hogy a jelenlegi szabályozási terv, amely a terület nagymértékű beépítését tenné lehetővé, veszélyeztetné az értékes faállományt. Ez pedig nincs össz­hangban az önkormányzat fejlesztési koncepciójával, amely „lehetőség szerint" közparkok létesítését írja elő Újlipótvárosban. Ráadásul a kerületnek a növekvő lakosságszám miatt háromszázzal bővítenie kell az óvodai kapacitást, a Pannónia utcai oviban pedig 200 férőhely volt.

A XIII. kerületi önkormányzat csütörtökön úgy döntött, hogy árverésre bocsátja a 2012 óta üresen álló Pannónia utcai önkormányzati óvodát és a hozzá tartozó telket, írja a Népszabadság.

Az önkormányzat annak ellenére döntött így, hogy eladás ellen számtalan civil tiltakozott, köztük a Védegylet és olyan ismert újlipótvárosiak, mint Gerlóczy Márton, Parti Nagy Lajos, Scherer Péter vagy Hajós András. Ők úgy látják, hogy a jelenlegi szabályozási terv, ami a terület nagymértékű beépítését tenné lehetővé, veszélyeztetné az értékes faállományt. Ráadásul a kerületnek a növekvő lakosságszám miatt 300 fővel bővítenie kéne az óvodai kapacitást, a Pannónia utcai óvodában pedig 200 férőhely volt. - írta az Idex.hu.

A teljes cikk: katt ide!

Másodszorra is árverésre bocsátaná a korlátozottan forgalomképes Pannónia utcai óvodát és a körülötte lévő, értékes zöldterületet Angyalföld szocialista többségű önkormányzata, noha az érintettek sem vitatják, hogy további óvodai férőhelyekre lenne szüksége a kerületnek, és Újlipótváros már most is túlzottan be van építve.
 
A Pannónia utcai óvodából 2006-ban távozott az utolsó „állandó" óvodáscsoport, onnantól kezdve amolyan „befogadóoviként" üzemelt tovább: a 2000-es évek végén induló intézményfelújítási program keretében renovált óvodákba járó gyerekek mindig itt lehettek, amíg az eredeti helyükön építkeztek, leszámítva azt az időszakot, amikor 2010-ben magát a Pannónia utcai épületet is felújította az önkormányzat.