Elemek szűrése dátum szerint: május 2015
%2015. %208 %14. %AM %06:%máj.

Előtte - utána

before
after
Kategória: Timeline

Az offshore hátterű cégnek értékesített egykori óvodával kapcsolatban kért ki közérdekű adatot a XIII. kerülettől egy civil, de igénylésének teljesítését az önkormányzat megtagadta. Jogászaink megírták a keresetlevelét, a bíróság pedig helyet adott annak, vagyis Angyalföldnek – hacsak nem fellebbez – heteken belül ki kell adnia az adatigénylő által kikért előszerződést.

Március közepén írtunk arról, hogy egy – korábbi ingatlanügyekből már jól ismert – offshore hátterű cégnek adta el a Pannónia utcai egykori óvodát a XIII. kerület. Illetve cikkünk megjelenése idején az adásvételit még nem, csupán egy előszerződést kötött az önkormányzat és az ingatlant megvásárolni szándékozó Korall-Invest 2006 Kft.

Kategória: sajtó

"A Pannónia utca jegenyenyár a külső Újlipótváros legmagasabb fája, amely egy bezárt óvoda udvarán áll. Néhány hasonló korú, valamint sok fiatalabb fa társaságában már hosszú ideje jelenlegi helyén áll, ültetése jóval megelőzte az óvoda 1981-es megnyitását. A óvoda tömbjének részét képezi egy régi, műemlék jellegű fürdőház is, mely most bezárva várja sorsát, az udvaron álló fákkal együtt. A XIII. kerületi Önkormányzat szándékai szerint ugyanis az önkormányzati tulajdonú tömböt értékesítenék és mélygarázzsal ellátott iroda- és lakóingatlan-komplexumot hoznának létre rajta. Ez az udvaron álló összes (63 db) fa pusztulását jelentené, melyek közül a leghatalmasabb a nevezetes jegenye. A tömb beépítésével megszűnne a talajvízzel való kapcsolat is, hiszen fiatal fák csak az újonnan létrejövő födémeken kaphatnának helyet. A jegenye a környéken lakók számára az élő kapcsolatot jelképezi az ég - napfény, levegő, madárvilág- valamint a föld és a víz között - a fa mélyre hatoló gyökérzete által." (Idézet a pályázatból)

Több mint 5 hónap telt el, hogy átvehettük az Ökotárs Alapítvány Év Fája 2014 versenyén a Hős Fa címet Újlipótváros jegenyefája nevében.
A mai napon elhelyeztük a Hős Fa cím másolatát a jegenyefán.

Kategória: Blog
%2015. %041 %13. %AM %02:%máj.

Jogellenesen zajlik a bontás!

Egy elrettentő példa Angyalföldről: így kell egyszerre zöldfelületet irtani és épített örökséget rombolni. Az önkormányzat által egy ismerős offshore cégnek eladott Pannónia utcai óvoda ledózerolása után az elmúlt napokban a védelemre érdemes, egykori Elektromos Művekhez tartozó fürdőház is a földdel vált egyenlővé. Az eljárás szabálytalanul zajlik, tehát a bontások jogellenesek.

Közben a fákat sem kímélik, az utcai fronton ősszel ültetett facsemetékre záporoznak a téglák; a telken markolókkal tépik ki az élő fák gyökereit.
A telken áll az Ökotárs 2014-es Év fája versenyén "Hős fa"-ként díjazott jegenye is, amelyet egyre jobban megközelítenek a munkagépek.

Bár Tóth József XIII. kerületi polgármester a főváros "alakuló zöld csakrájaként" próbálja feltüntetni az általa vezetett kerületet, a múltját felélő, a területét ócska ingatlanokkal telebombázó angyalföldi vezetés azonban mintha a legszürkébb, legkapitalistább fővárosi kerület kialakításán dolgozna - nem éppen a jogszerűség keretein belül.

Kategória: Blog